2016. július 16., szombat

Parkok, kastélykertek, patakok, folyók, tavak, szökőkutak, csobogók Németországban, SzG3

További összefoglalóbb jellegű beszámolók Németországból:

- Goslar
- München
- Kassel
Német Alpesi út (Deutsche Alpenstrasse)

Most érkezett el az a pillanat, amikor rászántam magamat erre a bejegyzésre. Az ok az volt, ami itt nálunk (főleg Budapesten, ahol lakom) folyik park ügyben, konkrétan a Ligettel kapcsolatban. A németeknél az utolsó földdarabig és fáig megbecsülik (és kezelik) a meglévő parkokat és szerintem egy német törné el a kezét annak (talán csak névlegesen), aki az Ő parkját megpróbálná tönkretenni, összeszemetelni. Ahol lehet, ott tó is van.
Nekem az is tetszik, amit a vízfolyásaikkal csinálnak. A patakok, tavak, a folyók jó része emberközelre van felemelve, szinte közvetlenül a lábunk alatt folyik el. Nálunk szitokszónak számít egy vízi erőmű, náluk gyakorlatilag minden hasznosítható folyón kb 10 km-ként erőmű van, ami fel is duzzasztja a folyót, így a felette lévő szakasz vízzel teli, nagyon szép látvány. A folyó ingyen energiát termel (már ami a termelő nyersanyagot illeti, mert azért valami üzemeltetési költsége azért van ezeknek is). A patakok nem kibetonozott mély árkok alján futnak (ahol csak lehet), ahogy nálunk, hanem szintén láb közelben és természetes mederben. Nagyobb folyók esetében is  (szintén ha megoldható) csak a legszükségesebb helyeken emelnek partvédő műveket (pld hídfőknél), a többi helyen természetes mederben folyik a folyó. Erre pld. jó példa Bad Tölz. A város felett ott a duzzasztómű a vízi erőművel és szükség szerint szabályozzák a vízmennyiséget, hogy mindig ugyanolyan szinten legyen a városban a folyó. Az sem számít, hogy nem mindenhol van hely nekik, megy mondjuk az utca felében kb 300 m-t, majd egy újabb 300 m-re eltűnik a házak alatt! és később újra előbukkan. A legszélsőségesebb eset a Freiburgi kis csatorna hálózat az utcákon(Bachle - korábban volt sok baleset, autók hajtottak bele, aztán fenn akadtak, de most már az ilyen utcákból ki vannak tiltva), ezek is patakvizet használnak.

Az is példaértékű, hogy rengeteg kis szökőkutat vagy csobogót helyeznek el szinte mindenhol (ezek a feleségem kedvencei - és igaza is van).

A képeket a helyek szerint ABC sorrendben teszem fel, minden kommentár nélkül (szerintem nem is kell írni semmit, csak nézni és egy kicsit irigykedni).

P.s.: a meglévő beszámolókból kiszedem a "fölösleget" és csak a bejegyzés témájához kapcsolódó képeket hagyom meg! Van egy jó pár kép, amely csak itt jelent meg, a beszámolókban nem!

2022-ben ismét ellátogattam Németországba, a látottak csak megerősítettek a korábban leírtakban, parképítészetben, szökőkutakban, stb. nagyhatalom.

Vissza a főoldalra (katalógus)

- Altötting:


 Altöttinger Kreuzweg



  Altöttinger Kreuzweg
  Altöttinger Kreuzweg
  Altöttinger Kreuzweg




  Mörnbach
 Altöttinger Kreuzweg
  Mörnbach

Anger, Höglwörth, Kloster Höglwörth:















- Bad Griesbach im Rottal
















- Bad Heilbrunn - Kräuter-Erlebnis Park:

beszámoló fotóalbuma ITT látható!













- Bad Reichenhall:











































- Bad Tölz:



 az Isar folyó
 az Isar folyó



 az Isar folyó






az Isar folyó

- Bamberg


Bamberg teljes fotóalbuma   ITT látható!














- Bayrauth, Eremitage:



Az Eremitage teljes fotóalbuma ITT látható!














- Bayreuth, Neues schloss:


A Neues schloss teljes fotóalbuma ITT látható!












- Berlin, Charlottenburg, a katély parkja:



 Mausoleum
Mausoleum

 a Spree folyó a park felől










- Berlin, a Glienicke kastély parkja:


 Graifentor




 Casino
Casino

 kilátás a Havel folyó felé

 Große Neugierde
 Löwenfomtäne
 Stibadium

    - a vadászkastély parkja:



   - Berlin, Lietzensee:








- Burghausen:




kilátás a várból
kilátás a várból
 Wöhrsee látképe a várból
Wöhrsee látképe a várból
 a Salzach folyó (a túloldal Ausztria)
 a Salzach folyó (a túloldal Ausztria)


 Am Bichl

- Büsingen


a Rajna
a Rajna
a Rajna
a Rajna
a Rajna

a Rajna
a Rajna
a Rajna

- Calden, a Wilhelmsthal kastély parkja:


 a főbejárat
 az információs tábla
a kastély
 a kastély
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
a kastélypark

- Dachau, a kastély parkja:
















- Donaueschingen, a Duna forrása:



a Duna forrása
a Duna forrása
a Duna forrása
a Fürstenberg kastély, a kastélypark

          - 2022:




















































- Essen/Kettwig:

   - a város:


 a Ruhr folyó
 a Ruhr folyó
 a Ruhr folyó
 a Ruhr folyó
 a Mühlgräben
 a Mühlgräben
 a Mühlgräben
a Mühlgräben

   - Schloß Hugenpoet:














   - Schloß Landsberg:












- Ettal, Linderhof:


beszámoló fotóalbuma ITT látható!













- Freiburg im Breisgau:


híd a Dreisam felett
a Dreisam folyó
 Freiburger Bächle
 Freiburger Bächle
  Freiburger Bächle
 a Gewerbekanal
 a Gewerbekanal
a Gewerbekanal

- Freising:



a Domberg




 a Moosach partján
 a Moosach partján
 a Moosach partján
 a Moosach partján
a Moosach partján
a Fürstendam
 az Isar folyó a Korbinian hídról
az Isar folyó a Korbinian hídról

- Friedrichshafen


A Friedsrichshafen teljes fotóalbuma ITT látható!














- Füssen

beszámoló fotóalbuma ITT látható!

a Lech folyó





     - a Lechfall (Lech vízesés és szurdok):







- Goslar:

   - park a városfal mellett:





 az Abzucht patak
 az Abzucht patak

 a városfal
 Judenteich
 Kahnteich
 Kahnteich
 Judenteich
 Judenteich
az Abzucht patak

- Hann. Münden:


úton Hann. Münden felé a Fulda mentén
 híd a Werra-n
 a Werra folyó
 hajózsilip a Werra-n
 Doktor Eisenbart
hajózsilip a Werra-n

- Kassel:

   - Bergpark Wilhelmshöhe:



kilátás a kastély felől a városra
Szókratész pavilonja
Júnó temploma
a vízesések
a római vízvezeték, alatta a vízesések
a vízesések
a vízesések
az Aquädukt (római vízvezeték)
az Aquädukt (római vízvezeték)
vízesés az Aquädukt alatt
a vízesések
Höllenteich és a Neptungrotte

Teufelsbrücke
Höllenteich
Teufelsbrücke
Teufelsbrücke
Neptunbassin (Neptun medencéje)
a Nagy vízesés
Herkules
a Felseneck
patak az erdőben
a vízesések
Plutogrotte (Plutó barlangja)
Höllenteich
Großes Gewächshaus
Lac

   - a Botanilus kert:



 az információs tábla










   - Blumeninsel:




















   - egyéb parkok:


      - Staatspark Karlsaue:

 az információs tábla



még saját birkacsordájuk is van!




      - Park a Kleine Fulda (kis Fulda) mentén:

 a Kleine Fulda
 a Kleine Fulda






      - Fuldaaue:









   - az Orangerie parkja:





- Konstanz












- Lahr/Schw:



a Schutter patak
a Schutter patak

   - a Városi park (Stadtpark):







Bismarck szobra











- Langenargen:

Langenargen teljes fotóalbumITT látható!













- Laufen:







- Leutkirch im Allgäu, Schloss Zeil


Leutkirch im Allgäu teljes fotóalbuma ITT látható!















- Lindau am Bodensee:

beszámoló fotóalbuma ITT látható!








a nyolcadik hattyú az anyján ül


- Meersburg:











- Melsungen:






 hajó zsilip a Fuldán
 a Fulda partján
 a Fulda partján
a Fulda partján

- München:


   - Schloss Blutenburg:


A Schloss Blutenburg teljesfotóalbuma ITT látható!


















   - a Botanikus kert:


 München - Nymphenburg - Botanikuskert, a főépület
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert
 München - Nymphenburg - Botanikuskert - az üvegházak
München - Nymphenburg - Botanikuskert

   - Alter Botanischer Garten:











   - a Hofgarten:


München, Hofgarten
München, Hofgarten
München, Hofgarten

   - a Múzeum sziget és az Isar folyó:


München, az Isar folyó
München, az Isar folyó
München, az Isar folyó
München, az Isar folyó
München, az Isar folyó
München, az Isar folyó
München, Museum Insel, Vater-Rhein-Brunnen

   - Geológia park, Denninger Anger + Zamilapark:


München, Geologiegarten Denninger Anger
München, Geologiegarten Denninger Anger
München, Geologiegarten Denninger Anger
München, Geologiegarten Denninger Anger
München, Geologiegarten Denninger Anger
München, Geologiegarten Denninger Anger
München, Zamilapark
München, Zamilapark
München, Zamilapark
München, Zamilapark

   - most az egyik kedvenc helyemre látogatunk el, ez a Westpark, így kellene itthon is a parkokkal bánni!:


Az összes, München, Westpark-ban készített fotó ITT található!



 Westsee
 japán kert
 japán kert
 japán kert
 thaiföldi templom
thaiföldi templom
thaiföldi templom
 kínai kert
 kínai kert
 kínai kert
 kínai kert
kínai kert
nepáli pagoda
  rózsakert
  rózsakert
  rózsakert
  rózsakert
 rózsakert

 bajor erdei parasztház
 bajor erdei parasztház
 bajor erdei parasztház


 Mollsee
 Mollsee
 Mollsee
 Mollsee
 Mollsee
 Mollsee
Mollsee
 Audi Dome
 Audi Dome
cirkusz sátor

   - Messesee:











   - Fasaneriesee:
        ez a tó München északi részében található.









   - Perlach:






- Oberschleißheim, a palota komplexum


 patak a régi kastély udvarában




a régi kastély
az új kastély
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark


 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
 a kastélypark
a kastélypark
 Schloß Lustheim
 a kastélypark
 a kastélypark
a kastélypark

- Passau:


 vízmérték a Városházán
 a Duna Passaunál
 a Duna Passaunál
a Duna Passaunál











   - vízi erőmű Passaunál:







- Potsdam, a Neuer Garten - Cecilienhof parkja:


 Schloß Cecilienhof
 Schloß Cecilienhof
Schloß Cecilienhof
 a park
 a park
 park a Marmorpalais mellett
park a Marmorpalais mellett
 Kilátás a Heiliger See felé
 Kilátás a Heiliger See felé
Pyramide
 Holländisches Etablissement
 Holländisches Etablissement
 Orangerie
Orangerie
 park az Orangerie mellett
park az Orangerie mellett

- Potsdam, a Sanssouci parkja:





   - Sizilianischer Garten:




   - Chinesisches Haus im Park Sanssouci:


   - Neues Palais:


   - Friedenskirche:







   - Antikentempel:


      - Botanischer Garten:





   - Bildergalerie:




   - Lustgarten:


 Weinbergterassen

 Weinbergterassen
 Weinbergterassen

   - a park:












   - Weingarten:



- Ruhpolding:












- Traunstein:











- Trostberg:




 Alzkanal
 az Alz folyó
 duzzasztómű az Alz folyón
 duzzasztómű az Alz folyón
 duzzasztómű az Alz folyón
 duzzasztómű az Alz folyón
duzzasztómű az Alz folyón

- Überlingen:


























































































- Velbert, Deilbachtal








- Wasserburg am Inn


 az Inn folyó
 az Inn folyó
 az Inn folyó
 a Városháza


- Würzburg, Marienberg:


A Marienberg teljes fotóalbuma ITT látható!

















- Würzburg, Residenz

A Residenz fotóalbuma ITT látható!














Vissza a főoldalra (katalógus)